Ismét két edzés
2010-01-29 11:02
Csütörtökön sem változott a napirend, délelőtt, délután egyaránt a pályán töltötték idejüket labdarúgóink.
A reggeli ébresztőt követően azonban egyáltalán nem tűnt úgy, hogy hamarosan labdába rúghatnak a játékosok, hiszen óriási felhőszakadás zúdult Antalyára. Az eső intenzitása azonban - mint arról Antal Péter technikai vezető beszámolt – rövidesen csitult és így Giovanni Dellacasa úgy döntött, hogy megtartja a foglalkozást, ami nedves közeg ellenére is jó hangulatban zajlott.
A bőséges és választékban gazdag ebédet, rövid pihenő követte, majd délután három órakor, nagyszerűen előkészített pályán, taktikai gyakorlás volt napirenden. Ennek apropóját az adta, hogy péntek délután - 16.30-kor -, sor kerül az első edzőmérkőzésre, a szlovén első liga 10. helyén telelő ND Gorica ellen.
Az edzést értékelve, Antal Péter külön kiemelte két kapusunk – Végh Zoltán és Bartos Attila – valamint a „rutinosabb” szekció, Balog, Divics, Gáspár és Pavicsevics munkáját, valamint örömmel jelentette, hogy Lázok János is együtt edzett a csapattal. Mundi Roland és Majoros Árpád viszont ezen a napon is csak az erősítőteremben és az uszodában tevékenykedett. A technikai vezető érdekességként még megemlítette, hogy velünk egy időben a környező pályákon még hat másik csapat is tréningezett.
A nap zárásaként, a vacsora után, a vezetőedző tartott eligazítást a pénteki feladatokról.



|