Újra itthon!
2010-02-06 23:48
Ma koradélután megérkezett csapatunk a törökországi edzőtáborból, amit Giovanni Dellacasa vezetőedző még egy hazai tréninggel zárt le.
Ma hajnalban fél hatkor volt az ébresztő, a fárasztó utazást rövid lazítás követte a Fáy utcában, majd délután négy órától már a sátorral befedett műfüves pályán dolgoztak a fiúk. Ne gondoljon senki sem könnyed átmozgatásra. A bemelegítést után, előbb Roberto Allocco pályaedző vezényletével változatos erősítő gyakorlatok követték egymást, majd az egyik alapvonalon sorakoztak fel a játékosok, hogy belekezdjenek egy kemény, intervallumos futóedzésbe. Ez bizony még kívülről szemlélve is fárasztónak tűnt, de láthatóan futballistáink sem élték meg másként belülről. Egyikőjük sem tűnt boldogtalannak, amikor letelt a kitűzött penzum. Zárásként már csak egy rövid eligazítás volt hátra és indulhatott mindenki a jól megérdemelt két és fél napos pihenőre. Ez alkalommal edzett együtt először a csapattal új szerzeményünk Hrepka Ádám, viszont a nem teljesen egészséges Szasa Dobrics, Gáspár József és Mladen Stipkovics csak könnyített munkát tudott végezni.

Vezetőedzőnk Giovanni Dellacasa rövid értékelésre vállalkozott: - Egy téli melegégövi edzőtábor szokásos pozitívumai ezúttal sem maradtak el, két hétig jó talajú pályákon, viszonylag enyhe időjárási körülmények között gyakorolhattunk. Egy-egy edzőtábornak fontos hozadéka, hogy az együtt töltött időszak alatt formálódik a közösség, alakul, fejlődik a csapatszellem. Úgy látom ezen a téren is sokat léptünk előre, volt időnk alaposan megismerni egymást, minden játékossal tudtam többször, külön-külön is beszélgetni. Majdnem négy teljes edzőmeccset is lejátszottunk, azt gondolom kezd összeállni a rendszer, futballistáim egyre jobban képesek megoldani az általam elképzelt taktikai feladatokat. Talán ennél is fontosabb azonban, hogy szembesültünk hiányosságainkkal, ezeket minél nagyobb mértékben fel kell számolnunk a bajnoki nyitányig. A futballt ugyanis gólra játsszák és nekünk egyet sem sikerült odakint szereznünk.
A táborból, honlapunkat bőséges információkkal ellátó Antal Péter technikai vezető pedig az itthoniaknak elevenítette fel számtalan élményét. Mesélt Bakos Szabolcs születésnapi tortájáról, koreai bírók által földre dobott Vasas zászlókról, biliárdasztal simaságú játékterekről, Németh Norbert anyagi áldozatáról, meghiúsult mezcseréről, formabontó taktikai értekezletekről, a Steaua Bukarest csapatának fényűző körülményeiről és még megannyi feledhetetlen emlékről.
Jövő hét közepén a Kecskeméttel játszunk edzőmérkőzést, a keddi edzésen pedig csatlakozik a csapathoz két brazil és egy algériai próbajátékos. Mauro Bressan sportigazgató ígérete szerint szerdán este már tisztábban fogunk látni, ekkorra nagyjából kialakul az első csapat kerete, megtudjuk kik azok akik az NB III együtteshez kerülnek, és kiket adnánk majd kölcsönbe. Eddig szerződést egy új játékossal, Majoros Árpáddal kötött a klub, de Hrepka Ádám és Dusan Miluenovics is már vasasos futballistának tekinthető, bár az ő esetükben a szerződések szignálása még hátra van.
ja







|