Nemcsak a szavak szintjén…
2012-08-07 11:57
A középpályás Venczel Balázs télen érkezett a Vasasba, egy sérülés miatt azonban tavasszal csupán három NB III-as találkozón láthatták őt a szurkolók.
A nyár úgy tűnik fordulatot hozott a számos csapatban megforduló, és idáig összesen 54 NB I-es mérkőzésen pályára lépő szőke futballista életében, hiszen a portugál szakmai stáb érkezése óta rendre a kezdőben kap helyet.
Meg tudja majd mutatni képességeit a Vasas-hívőknek? - Nem volt szerencsém eddig Angyalföldön, hiszen sérülésem miatt szinte az egész tavaszt kénytelen voltam kihagyni, pedig úgy jöttem ide, hogy az akkori vezetőedzőnek, Urbán Flóriánnak teljes mértékben élveztem a bizalmát. Gondolhatják, hogy ezek után tele vagyok bizonyítási vággyal, arra készülök, hogy stabil kezdő leszek, és segíteni tudom a Vasast a feljutás kiharcolásában.
A jelek azt mutatják, hogy nemcsak Urbán Flóriánt, de a szakmai munka jelenlegi irányítóit is sikerült meggyőznie. - Én is úgy látom, hogy számol velem a portugál mester. Profi futballistának vallom magam, mindent annak rendelek alá, hogy minél előbbre jussak a labdarúgópályán. Most kaptam egy lehetőséget, amit nem szalaszthatok el.

Ez az akarat látszik a futballpályán is, ráadásul legutóbb egy igazán látványos góllal is felhívta magára a figyelmet. - Amikor kínálkozik lehetőség szoktam máskor is távolról próbálkozni, elővenni ezt a fajta megoldást is. Múlt szombaton szabadon vezethettem a térfélen keresztbe a labdát, adódott az átlövés lehetősége és be is jött.
Térjünk még vissza a tavaszra, mit kellett tennie azért, hogy százszázalékos egészségi állapotban tudja elkezdeni a nyári felkészülést? - A tavasz nemcsak azért volt nehéz, mert nem tudtam futballozni, hanem a körülmények is meglehetősen áldatlanok voltak a Fáy utcában, ez pedig összességében bizony eléggé demoralizáló volt. Ám ahogy említettem profinak tartom magam, igyekeztem csak a gyógyulásra összpontosítani, megfogadni az orvosok tanácsait, és ezek mellett rengeteget köszönhetek a rehabilitáció terén édesapámnak is, aki masszőrként többek között a magyar U20-as válogatott mellett is dolgozott már.
Akkor az ön részéről együtt van minden ahhoz, hogy a Vasas egy év múlva ismét az NB I-re készüljön? - Nemcsak az enyémről. Az edzőnk rendkívül sikerorientált, egyszer sem felejti el megemlíteni a végső célt, a feljutást. Sok helyen játszottam már, van összehasonlítási alapom, magas szakmai színvonalon dolgozik a stáb, én pedig – mivel folyékonyan beszélek németül – tolmácsként is segítem a munkájukat.
|