Gólszüret
2012-08-08 19:24
Mindkét félidőben három-három találat született Telkiben a Vasas és a magyar U20-as válogatott közötti edzőmérkőzésen, a fiatalok azonban kétszer annyit rúgtak, mint a piros-kékek.
Magyar U20-as válogatott – Vasas 4:2 (2:1) Telki
Vasas: Horváth A. (Ilizi, 46.) – Merczel, Bruno da Silva (Lucas, 29.), Kárpáti (Mileusnic, 29.), Füredi, Mundi (Balogh B., 29.), Romeu Romão (Görgényi, 29.), Ferkó Á., Mehmedagic (Reidan, 82.), Deyvison (Polényi, 72.), Bobô (Szilágyi P., 72.).
Góllövők: Bacsa (3.), Vass (19.) Ugrai (69.), Horváth R. (82.), ill.: Merczel (42., 11-esből), Mehmedagic (77.)
Rosszul kezdődött a találkozó, hiszen szinte rögtön a kezdés után kapusunk és a nálunk első mérkőzését játszó brazil középhátvédünk értette félre egymást, amit az ellenfél csatára kíméletlenül kihasznált. A folytatásban is hiányzott az összhang játékosaink között, húsz perc elteltével már 2:0-ra vezettek a fiatalok.

A második gól után kezdtünk éledezni, a fél óra elteltével végrehajtott hármas csere pedig kifejezetten jót tett a játékunknak, hátul stabilabbak lettünk, és több épkézláb támadást is összehoztunk. Nem sokkal a félidő vége előtt a brazil Deyvison sokadik cselsorozatával próbálkozott, ezúttal is csak szabálytalanul tudták elválasztani a labdától, a megítélt büntetőből Merczel Zsolt szépített.

Élénken kezdtük a második játékrészt, öt perc alatt két ígéretes megmozdulásunk is akadt. Előbb Bobô beadásáról maradt le Balogh Bence, majd Merczel eresztett el egy egészséges löketet. Változatos volt a játék, és akárcsak legutóbb, most is egy kihagyott ziccerünk után kaptunk gólt. Bobô elügyetlenkedte a helyzetet, az ellentámadás során megítélt szabadrúgás után pedig Ilizi kapitulált. Merczel szöglete után Mehmedagic fejesével szépítettünk ugyan, de mielőtt elkezdtünk volna reménykedni az egyenlítésben, hátsó alakzatunk újabb találatot hozott össze.

|